30 év. A jelenlegi társulatban alig akad olyan, aki egyáltalán élt már 30 évvel ezelőtt, akkor, amikor Nagy Gábor már az alakuló Sitkei Színkör kezdeti lépéseit irányítgatta. Mi is csak apró történései vagyunk ennek a három évtizednek, de ahogy mindannyiunkat meghatároz a múltunk, úgy a színház múltja is meghatározza a vele foglalkozókat, és mint ahogy mindannyian emlékekből, képekből, hangokból, szagokból, vagy csak foszlányaikból igyekszünk összerakni saját múltunkat, gyermekkorunkat, életünk alakulásának bogos fonalát, úgy igyekeztünk mi felfedezni a Soltis Lajos Színház múltját. Emlékekből. Mások emlékeiből, emlékek olykor összekuszálódó töredékeiből.

Csak reméljük, hogy a képek nem csalták meg az emlékezőket, hogy amit kapunk, az valamiféle igazság, még ha a legszemélyesebb is.

Aztán nem mellékesen itt a mi szűrőnk, talán még az emlékek szűrőjénél is erősebben: a szelektáló tekintet, amely azt firtatja, melyik emlék lehet a leghitelesebb, a legigazabb gondolat egy filmben. Gyakran mesélni akarással válogat, azután a szépséget keresi a szóban, majd a szépséget keresné a képben, de az amatőr kis kamera felvételeit látja, színfoltjait a valódi képnek. Észreveszi, hogy hiába szép a szó, ha rossz a hang. És végül itt állunk a kész filmmel, és csak reméljük, hogy az elhangzott szavak, a megtalált képek és történetek esetlen szépsége elfedi tökéletlenségeinket, hogy egy gondolat erősebben jelent, mint bármilyen zaj, és hogy egy gesztus többet mutat, mint egy fakó szín.

Múltkeresés. Múltmegtalálás. Jelen. Oldó és feszülő szálak, kötések. 30 év kötései 60 percben.

/

30 years. There is barely anyone in the present theatre company who was alive 30 years ago, when Gabor Nagy started guiding the first steps of the ’Theatre Group of Sitke’. We are only tiny particles of these three decades, but just like we are all determined by our own pasts, so does the history of a theatre company defines everyone in connection with it. We tried to assemble the past of the ’Soltis Lajos Theatre’ out of memories - memories of others, or sometimes only fragments of these memories entwined - the same way we all attempt to piece together our own childhoods and entangled lines of personal development out of memories, pictures, sounds or smells, or just fragments of all the above.

We can only hope that these reveries did not deceive those remembering them, and the result assembled is still a kind of truth, however personal.

Also, not to be forgotten, that we had our own sorting system to rely on, which may even be stronger than the flow of memories: the selective eye, wanting to find out which thought is the most credible, most true in a film. It often sorts by will of narration - first looking for the beauty of the words, then for the beauty in the frame -, but sees only the distorted images of the small, amateur camera, getting but certain shades of the real picture. It realizes that the picture’s beauty is in vain, because the microphone sometimes malfunctions. Standing here with our finished film, we can only hope that the clumsy beauty of the words uttered and the pictures and stories found will cover our imperfections; we can only hope that a notion can have a stronger meaning than any background noise, and that a gesture can show more than a faded color.

Searching for the past. Finding the past. The present. The relaxing and tightening of lines and bindings. The ties of 30 years in 60 minutes.

2012. május 10., csütörtök

VIII. VAS-FILM



Díjazottak


  1. díj a kreatív és újszerű kezdeményezésekért – Kulcsár Bence: Patyomkin
  2. díj a kreatív és újszerű kezdeményezésekért – Rácz Ágnes: Tükörtánc
  3. díj – Bolyai Filmműhely-Zenta: Kicsi Klájd és a nagyvilág 2.

Különdíjasok

Legjobb dokumentumfilm – Nagy Sándor István: A tábla királynője – 10.000 játszmával a csúcsig
Kiemelt dokumentumfilm díj – Rácz Géza-Lipcei Attila: 445 – Miért könnyezik mindenki Csíksomlyón?
Legjobb operatőri munka – Kaló-B. Péter: Circulus vitiosus (Málics Gábor, operatőr)
Újszerű animációs munkáért – Kondor Noémi: FogAlma
Az emberi elhivatottság ábrázolásáért – Rákos Blanka: Soltis 30
A legjobb jelmez díja – Kőműves Gitta-Kiss Norbert: Boogie
A bátor ötletért – Szénási Eszter: Macskamorfózis

2012. január 4., szerda

Bemutatták a Soltis 30 című filmet

Forrás: Vas Népe


Állandóan dolgozunk,mondta Nagy Gábor, a Soltis Színház vezetője, jelezve, hogy a 31. évad megnyitása: fontos formaság. Az évadnyitón a Soltis 30 című filmet is bemutatták.


2011. szeptember. 05. hétfő | Szerző: Ölbei Lívia

A múlt évad hivatalosan június 26-án ért véget, akkor nyílt meg a 2010-ben 30 éves Soltis Színházat (jogelődje a Sitkei Színkör) bemutató fotókiállítás Benkő Sándor felvételeiből; és bár a színház vendégkönyvet nem nyitott az alkalomra, elmondható, hogy a tárlatot nagy érdeklődés kísérte. Az előadó-művészeti törvény értelmében a függetlenek közé sorolt, sok lelkes és odaadó támogatóval bíró - egyesületi formában, három főállású munkatárssal működtetett - Soltis Színház súlyos napi gondjain májusban a segélykiáltásként megszervezett jótékonysági gála segített: neves előadók, művészek - köztük a WS Színház színészei - mondtak azonnal igent a meghívásra. A 2011-re odaítélt működési támogatás (5,3 millió forint) megérkezése novemberre várható. 

A nyár legnagyobb dobása kétségkívül a 2009. végén bemutatott Álomevők (rendezője Deák Varga Rita) norvégiai fesztiválszereplése volt. A mozgásszínházi előadást az amatőrök legjelentősebb hazai fórumáról, a kazincbarcikai fesztiválról delegálták Norvégiába; de támogatást az utazáshoz sehonnan nem kapott a társulat. Végül az idén Norvégiában megrendezett nemzetközi fesztivál szervezői mentették meg a helyzetet: állták a társulat kiutazásának költségeit. A norvég fesztivál sok kapcsolatot hozott. Közben a nyáron a Balaton körül kerekezett a stúdiósokból verbuvált Pedálszínház, az idén Cellben és Mesteriben rendezték meg a nyári rendes szakmai tábort, aztán a soltisosok hetedszer vettek részt (oktatóként) a kőrispataki szakmai táborozáson, amelyet évről évre együtt szerveznek meg az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesülettel. Katona Imre ezúttal szabadtéri előadást rendezett: a Tigris és hiéna (a megfelelő változtatásokkal) bekerül a 2011/2012-es évad programjába is. 

Az új évad szintén előbb kezdődött a hivatalos évadnyitónál: Ecsedi Erzsébet a múlt héten már próbált; a vezetésével készül Az utazás a szempillám mögött című Csukás István-meseelőadás. A munkabemutatóra szeptember 12-én számíthatunk. Továbbra is repertoáron marad a szintén Katona Imre rendezésében színre vitt Camus-dráma, az Igazak (ezentúl teremszínházi változatban láthatja a közönség). Marad a Csongor és Tünde, valamint az Álomevők is, amelyben Pilnay Sára szerepét Stangl Franciska veszi át; Sárát az idén felvették a Kaposvári Egyetem színész szakára. (A három évfolyamos színistúdiót - innen kerül ki az utánpótlás - működtető Soltis Színház ad a szakmai fejlődésre: ahogy Nagy Gábor megjegyezte, a múlt évadban öten szereztek a társulatban színész II.-minősítést.) Az új évadban Solténszky Tibor Erdős Virág-mesét rendez, nem marad el a novemberi erdélyi mese-turné sem. Nagy Gábor utalt arra is, ami - hol erősebben, hol visszafogottabban - évek óta benne van a levegőben: az önkormányzat bármelyik pillanatban eladhatja a volt mozit, vagyis a tetőt a Soltis Színház feje fölül. Mi folytatjuk, ameddig lehet, ameddig tudjuk - ahol lehet, ahol tudjuk , így szól Nagy Gábor összegzése. 

A Soltis 30 című film (készült 2009-2011-ben) két fiatal alkotója, Rákos Blanka és Nagy Péter nagy érzékenységgel, jó ritmusban, az érdeklődést végig fenntartva mutatja be a Soltis Színházat, amelynek 30 éves történetében a folytonosság megtestesítője Nagy Gábor; a szakmai fordulópont kijelölője pedig - a 90-es évek elején - Soltis Lajos. Egyrészt beszélnek a képek (itt is Benkő Sándor fotói), a jól elhelyezett előadás-részletek. A megszólalók sokszor jónevű szakemberek, akik közel kerültek a társulathoz. B. Péter Pál művészeti vezető nagy tűzzel a közösségi színház szépségeiről és nehézségeiről beszél. (A kettő gyakran összefügg.) Ecsedi Erzsi (Hevesi színház) azt mondja, azért jó itt, mert ezt a fajta munkát az ember addig csinálja, ameddig jólesik.


pics

























2011. december 28., szerda

30 év / 30 years


30 év. A jelenlegi társulatban alig akad olyan, aki egyáltalán élt már 30 évvel ezelőtt, akkor, amikor Nagy Gábor már az alakuló Sitkei Színkör kezdeti lépéseit irányítgatta. Mi is csak apró történései vagyunk ennek a három évtizednek, de ahogy mindannyiunkat meghatároz a múltunk, úgy a színház múltja is meghatározza a vele foglalkozókat, és mint ahogy mindannyian emlékekből, képekből, hangokból, szagokból, vagy csak foszlányaikból igyekszünk összerakni saját múltunkat, gyermekkorunkat, életünk alakulásának bogos fonalát, úgy igyekeztünk mi felfedezni a Soltis Lajos Színház múltját. Emlékekből. Mások emlékeiből, emlékek olykor összekuszálódó töredékeiből. Csak reméljük, hogy a képek nem csalták meg az emlékezőket, hogy amit kapunk, az valamiféle igazság, még ha a legszemélyesebb is
 
Aztán nem mellékesen itt a mi szűrőnk, talán még az emlékek szűrőjénél is erősebben: a szelektáló tekintet, amely azt firtatja, melyik emlék lehet a leghitelesebb, a legigazabb gondolat egy filmben. Gyakran mesélni akarással válogat, azután a szépséget keresi a szóban, majd a szépséget keresné a képben, de az amatőr kis kamera felvételeit látja, színfoltjait a valódi képnek. Észreveszi, hogy hiába szép a szó, ha rossz a hang. És végül itt állunk a kész filmmel, és csak reméljük, hogy az elhangzott szavak, a megtalált képek és történetek esetlen szépsége elfedi tökéletlenségeinket, hogy egy gondolat erősebben jelent, mint bármilyen zaj, és hogy egy gesztus többet mutat, mint egy fakó szín.


Múltkeresés. Múltmegtalálás. Jelen. Oldó és feszülő szálak, kötések. 30 év kötései 60 percben.

/

30 years. There is barely anyone in the present theatre company who was alive 30 years ago, when Gabor Nagy started guiding the first steps of the ’Theatre Group of Sitke’. We are only tiny particles of these three decades, but just like we are all determined by our own pasts, so does the history of a theatre company defines everyone in connection with it. We tried to assemble the past of the ’Soltis Lajos Theatre’ out of memories - memories of others, or sometimes only fragments of these memories entwined - the same way we all attempt to piece together our own childhoods and entangled lines of personal development out of memories, pictures, sounds or smells, or just fragments of all the above. We can only hope that these reveries did not deceive those remembering them, and the result assembled is still a kind of truth, however personal.

Also, not to be forgotten, that we had our own sorting system to rely on, which may even be stronger than the flow of memories: the selective eye, wanting to find out which thought is the most credible, most true in a film. It often sorts by will of narration - first looking for the beauty of the words, then for the beauty in the frame -, but sees only the distorted images of the small, amateur camera, getting but certain shades of the real picture. It realizes that the picture’s beauty is in vain, because the microphone sometimes malfunctions. Standing here with our finished film, we can only hope that the clumsy beauty of the words uttered and the pictures and stories found will cover our imperfections; we can only hope that a notion can have a stronger meaning than any background noise, and that a gesture can show more than a faded color. 

Searching for the past. Finding the past. The present. The relaxing and tightening of lines and bindings. The ties of 30 years in 60 minutes.